Az Iced Earth énekes, Matt Barlow hivatalos nyilatkozata így hangzik: „Testvéreim és nővéreim, azzal kell kezdenem, hogy hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy az Iced Earthben együtt zenélhettem Jonnal és a srácokkal… és veletek! A 2007-es visszatérésem óta minden fantasztikus volt. Lehetőségem volt utazni a világ körül és találkozni régi barátokkal és szerezhettem újakat is. A turné alatt szakítottunk időt arra is, hogy az új élő DVD-n, a ’Festivals of the Wicked”-en dolgozhassuk. A gyorsan változó zeneipar miatt nyilvánvalóvá vált, hogy a zenekarok csak úgy tudják fenntartani magukat, ha a lehető legtöbbet koncerteznek. Mivel a banda turnéja egyre hosszabbra nyúlt, így az Iced Earth jövőjének és az enyémnek sajnos külön kell válnia. Amikor 2003-ban kiléptem a zenekarból megígértem a feleségemnek, hogy együtt fogunk családot alapítani. Két évvel később megszületett az első gyermekünk, két évre rá pedig a második. A legfiatalabb fiam alig egy héttel azelőtt jött a világra, hogy Jon megkérdezte, hogy volna-e kedvem visszatérni az Iced Earthbe. Remélem, hogy ez a jelenlegi változást nem egy rossz dolognak fogja tartani a közönség, hanem a banda fejlődésének egy szükséges momentumának. Jonnak és a többieknek új birodalmakat kell meghódítania, hogy az Iced Earth tovább erősödjön. Tisztelem őt az elképzeléseiért és osztozom minden egyes víziójában. Tudom, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy Jon és én együtt dolgoztunk, de többé már nem játszom az Iced Earthben. Az, hogy ennek nagy nevű csapatnak a tagja lehettem olyan volt, mint egy valóra vált álom, amiért mások mindenüket odaadták volna. Igazi áldás volt, hogy részese lehettem ennek az élménynek. Továbbra is minden formában támogatni fogom Jont és a bandát. A saját kapacitásomhoz mérten ezek után is fogok zenélni és koncertezni. Az elkövetkező hónapok számomra nagyon emocionálisnak ígérkeznek. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebben az élményben közösen részesülhetek Jonnal, Brenttel, Freddievel, Troyjal és az egész Iced Earth családdal. Boldog vagyok, hogy a barátjuknak tekintenek és viszont. A turné és a nyári fesztiválok fenomenálisak lesznek! Ez a zenekar mindig is a legtöbbet akarta adni a rajongóinak és tudom, hogy Jon soha sem fog leállni és tovább vezeti majd a rohamot. Az Iced Earthnek és nektek csakis a legjobbakat tudom kívánni!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://pengeto.blog.hu/api/trackback/id/tr262709240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása